Aludj sokkal jobban!
A pihentető, minőségi alvás az egészségünk egyik alapeleme, melyet kifejezetten sok tényező befolyásol. Épp ennyire érzékeny pont a testünk hidratációja. A kettő között meglepően szoros a kapcsolat.
A körforgás
Az alvásnak és a hidratálásnak kifejezetten erős ráhatása van egymásra. Sőt ez az életvitelünk folyamatos gyorsulása miatt egyre jelentősebbé válik.
A kapcsolat szerint a dehidratáció akadályokat képez, hogy megfelelő minőségű alvást elérjük, és ez a rossz pihenés emeli az esélyét a dehidratációnak. Tehát tulajdonképpen egymásra licitálnak rá. Azonban, ha lefekvés előtt túl sok vizet fogyasztunk úgy megzavarjuk az alvási periódust folyamatos mosdóba járkálással.
A dehidratáció hatása az alvásra
A nem megfelelő hidratáltság, súlyosabb esetben kiszáradás tünetei, hogy kifejezetten fáradtnak, letargikusnak, teljesen kimerültnek érzi magát az ember, valamint erős fejfájás, szédülés, száraz bőr, orrdugulás, izomgörcsök léphetnek fel. Ezek fokozzák a diszkomfortot, amelyek az agynak nem engedik a teljes pihenést, így éber, nyugtalan alvást okoznak.
Az alvás hatása a dehidratációra
Ha rosszul alszunk, az kihat a napi vízfogyasztás szervezet általi felhasználására? Igen.
Ez derült ki egy 20.000 felnőttet bevonó kutatásból, melyet az Amerikai Egyesült Államokban, valamint Kínában végeztek el. Fontos leszögezni, hogy bár kifejezetten nagy a szórás, hiszen két, egymástól földrajzilag és kulturálisan is távol eső területet vettek alapul, még nem teljesen reprezentatív.
A kutatás azzal az eredménnyel zárult, hogy azon személyek körében, akik maximum 6 órát aludtak éjszakánként, sokkal nagyobb eséllyel alakult ki, vagy jelentkeztek a dehidratáció imént felsorolt tünetei.
A legnagyobb mennyiségben a vizet a mosdón veszítjük el, azonban emellett még az életvitelünk számos más pontján is megtörténik ez. Például a bőrünkön keresztül, mikor izzadunk, vagy felhevülünk sportoláskor, lázkor, sőt még légzés útján is. Egy teljes nap nagyjából 300-400 milliliter vizet vesztünk el így, észrevétlenül.
Ez a légzés útján vesztett víz leginkább alvás közben történik meg. Ilyenkor azonban nincs visszatöltés, nem fogyasztunk vizet, ezért a szervezetben elindul egy ciklikus ritmus, hogy kezelje a kiegyensúlyozott hidratációt. Az alvás utolsó szakaszaiban a testünk ezeknek a ritmusoknak hála elkezd egy hormont termelni, amely a vízvisszatartást segíti.
Az alvás folyamatos megszakítása gátolja ennek a folyamatnak a működését, zavarja a hormonális jeleket, ezért ennek az eredményeként dehidratáció léphet fel.
Hogyan aludhatok jobban?
A testünk teljes mértékben fel van készülve a vízvesztésre az alvás során, azonban vannak lépések, amelyeket megtehetünk, hogy ez a vesztés ne legyen több, és ne érje el a dehidratáció fázisát.
"Jó" alvás
Ha a tested megkapja a megfelelő mennyiségű és minőségű alvást, azt minden esetben egészséggel hálálja meg. Alvás közben a szervezet rengeteg komplex és újjáépítő tevékenységen megy keresztül, így minél több ideje, és kényelme van, annál hatékonyabban hajtja ezeket végre. Ilyenkor a ciklikus ritmus is megfelelően működik.
Tartsd fent a hidratációt az éber órákban is!
Van egy remek jele a testednek arra, ha nem hidratálsz megfelelően a napod során: többször kelsz fel arra, hogy szomjas vagy. Ha ezt megelőzöd, és egész nap megfelelő mennyiségű vizet fogyasztasz, azt nem csak az álmod, de az egészséged is meghálálja. Hogyan tudnád ezt kivitelezni, és mit jelent a megfelelő mennyiség? Erről a témáról többet megtudhatsz, ha ide (https://www.happywater.hu/l/a5-mitosz-a-hidrataltsagrol-amit-jobb-ha-nem-hiszel-el-tobbe/) kattintasz.
A hálószoba hőmérséklete
A túl magas hőfok izzadást eredményez. Az izzadás folyadékvesztés útján jöhet létre. Így ugrásszerűen megnövekedik az említett nem folyóügyekből adódó vízvesztés mértéke. Ezt egyszerűen úgy tudod kivitelezni, hogy a hálószobában a fűtést alacsonyabbra veszed, ha ez nem kivitelezhető, úgy az ablakot nyitva hagyod résnyire. Érdemes ilyenkor lenge öltözetet viselni, hogy ne hevüljön túl a tested.
Hogyan tudom megakadályozni az éjszakai folytonos mosdóba járást?
A legnagyobb kihívás, hogy úgy tartsuk magunkat hidratáltan, hogy ne legyen óránként probléma a vizelési inger.
Létezik erre néhány, jól bevált módszer:
- Csökkentsd a folyadékbevitelt az alvás előtti 1-2 órával. A néhány korttyal nincs probléma ebben az esetben, a nagyobb mennyiség gyors elfogyasztása a baj. Ilyenkor már igyekezzünk ezt elkerülni.
- Az alkohol és a koffein fogyasztás. Mindkettő vizelethajtó hatású, valamint az alvás minőségét mindkettő befolyásolja. A cukros üdítőitalok sem tesznek kifejezetten jót, és az emésztés beindításával a testünknek sem engedik a nyugodt alvást. Ha erről több dolgot szeretnél tanulni, úgy egy korábbi cikkünkben több információt megosztunk ezzel kapcsolatban, melyet itt érhetsz el.
- Látogasd meg a mosdót alvás előtt. Próbáld meg ezt elintézni még az alvás előtt, így az agyadat is becsaphatod, és kevésbé valószínű, hogy szükség lesz az éjszaka folyamán a kelésre.
Teljesen természetes folyamat, hogy nem minden ember tud egyhuzamban végig aludni egy teljes éjszakát, és legalább egyszer fel kell kelnie. Erre is létezik néhány megoldás, hogy az agyad a pihenési fázisban maradjon, és ne okozzon problémát a visszaalvás:
- Használj csökkentett fényerőjű, vagy akár mozgásérzékelős lámpákat, hogy a szemedet se irritálja, valamint ne kelljen a kapcsolókat keresni. Az már elindít egy agyi folyamatot.
- A mosdóhoz vezető út ne legyen akadálypálya. Kevésbé tud pihenő üzemmódban maradni az elméd, ha egy egész kalandfilmet kell átélned ugrásokkal, csapdákkal, rejtvényekkel, amíg eljutsz a mosdóig.
- Ne nézd meg a telefonod. Az időt olvasd le más forrásból, de azt sem szükséges tudnod. A telefonképernyőd megtekintése olyan agyi folyamatokat indít el, amelyek kíváncsiságot eredményeznek, aminek az eredménye, hogy oda a nyugodt alvás.
Ha szeretnéd a minőségi alvást minden éjjel elérni, és egy igazán kényelmes és egészséges opciót keresel, amivel a környezetet is véded, úgy válaszd a Montivíz házhozszállítás szolgáltatását. Rendeld meg egyszerűen a webáruházunkból, pár kattintással.